Szeretek viccelődni, csipkelődni, a humor számomra olyan mint a légzés. Legalább ennyire fontos a zene, a jókedv, a kirándulás. Gyengeségemnek érzem, hogy nem vagyok eléggé önző: először a környezet, aztán jövök én. Nem félreérteni, tojok az imázsra.
Nem vagyok féltékeny tipus. Úgy gondolom, hogy mindent meglehet beszélni, és a lehető legjobb utat választani.
Miután összeolvadt a ködfelhőm valakivel, onnantól nem érdekel senki más. Nem a hormonjaim vezérelnek, én irányítom őket.
Tudok szeretni. Legalábbis így érzem, illetve ez a környezetem visszajelzése. Nem mondogatom senkinek, hogy szeretlek, inkább éreztetem vele.
Hja, mesteri szinten tudok locsogni, avagy csendben lenni. :-)