Szeretem, ha egy férfival nő lehetek, hogy bújhatok, dorombolhatok, simogathatok, gondoskodhatok, hogy lehetek vadmacska, vagy törleszkedő cica, és lubickolhatok az összes női szerepemben. Szeretem, ha lehetek vele befogadó, odaadó, homlokránc-elsimító pihenőhely, és lehetek egy dög, aki a saját örömére is gondol. Milyen jó érzés vele csak úgy belezuhanni a szenvedélyszerelembe, mint perzselő nyári napon a hűs, simogató tó vízébe, és nem mérlegelni, nem agyalni, nem félni fatális szívtörésektől és nem félteni jajongva egot, önbecsülést. Szeretem, ha testünk illeszkedik, és boldogan vagyok kiskifli újra, ha kezét a csípőmre helyezi, úgy alszunk el. Azt is szeretem, ha jön a reggel, és nekem végre nem kell az arcomra sminkálarcot húznom, lehetek az, aki vagyok, rajta hagyhatom az álom barázdáit, a lepedő nyomát, az életem vonalait. Szeretem, amikor a nyitott teraszajtón beárad a friss, eső áztatta fűillat, ő reggelit készít nekem, és akkor végre valóban érzem az élet ízeit.
Szeretem, ha egy férfi tenni, teremteni akar, ha nem passzív kanapéhuszár, és megátalkodott, mindig befuccsoló álomgyáros, ha nem támaszkodik, ha önmagának, és másoknak tett ígéreteit betartja. Szeretem, amikor egy férfi teljes szívével tud szeretni akkor is, ha elfogyott a lendületem és a hitem, akkor is, ha nehéz szeretni, ha még önmagamat sem szeretem.